Hirdetés
Home / Kékfény / Győri és téti férfiak kisteleki telephelyre törtek be

Győri és téti férfiak kisteleki telephelyre törtek be

Hirdetés

A kisteleki rendőrök elfogtak két győri és egy téti férfit, akik Kisteleken két alkalommal is betörtek egy helyi gyár telephelyére.

A rendőrségre 2021. október 12-én valamivel 2 óra után érkezett bejelentés, hogy egy kisteleki üzemben betörés van folyamatban, onnan kábelkötegeket kísérelnek meg eltulajdonítani ismeretlen férfiak. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek, ahol tetten érték az elkövető párost, akik a zsákmányolt vezetékeket pakolták be az autójukba. A betörőket előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a gyanúsítottak alig tíz nappal korábban egy harmadik társukkal már felfigyeltek a gyárra, ahonnan akkor több millió forint értékben loptak el fémhuzalokat.

Az elkövetőkkel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

(police.hu)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

A Sima Ferenc utcai rendelőben folytatódik az oltási akcióhét Szentesen

Egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akciót, így az új időpont …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés