Hirdetés
Home / Egyéb kategória / Cserebökényben már kirepültek az első kék vércse fiókák

Cserebökényben már kirepültek az első kék vércse fiókák

Hirdetés

A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén július első napjaiban kirepültek az első kék vércse fiókák.

Ebben az évben a kék vércsék április második felétől, több hullámban érkeztek vissza a téli telelőhelyről. Egyből foglalni kezdték a költőhelyet, de nem volt könnyű dolguk, mivel ekkorra a mesterséges telepeken a költőládák többségében már vörös vércsék fészkeltek.

Újabb ládák kihelyezésével biztosítottunk elegendő helyet az érkező kék vércséknek, melyek idén a szokásosnál korábban kezdtek tojásrakásba. Máskor is előfordult már, hogy egy-egy pár hamarabb rakta le a tojásokat, idén viszont május 8-10 tájékán már elkezdődött az első jelentősebb tojásrakási időszak.

A fészekaljakban jellemzően 3-4 vércsefióka nőtt fel sikeresen. A Cserebökény térségében található négy telepen idén több mint 160 pár vörös vércse, és közel 100 pár kék vércse költését mértük fel. A vércsék mellett korábban 12 pár erdei fülesbagoly és 10 pár csóka költött.

(kmnp.nemzetipark.gov.hu, fotók: Őze Péter)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

A Jobbik a választókra bízza, melyik miniszterelnök-jelöltet támogatják

Összeült a Jobbik elnöksége, hogy megvitassák, kit támogatnak az előválasztás második fordulójában – írta saját …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés