Hirdetés
Home / Országos / Jobbik: segíteni kell a fiatalokon, bérlakásprogramra van szükség

Jobbik: segíteni kell a fiatalokon, bérlakásprogramra van szükség

Hirdetés

Kössön stratégiai szövetséget a fiatalokkal, “a magyar jövő megtestesítőivel”, és indítson kedvezményes állami bérlakásprogramot a kormány! – szorgalmazta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.    

Arról beszélt: mintegy félmillió fiatal – szándéka ellenére – azért nem tud belevágni a családalapításba, mert saját lakás híján, a nehezen megfizethető albérleti díjak miatt nem tud elköltözni szüleitől.

Hozzátette: az ő számukra spórolnának meg “keserves éveket”, hiszen a Jobbik otthonteremtési programjának megvalósításával évi öt-tízezer új építésű vagy felújított, alacsony bérleti díjú lakást lehetne behozni a piacra.

Megemlítette, elképzeléseik szerint az ezekbe költözők hat-nyolc évnyi problémamentes ott élés után bekerülési áron megvásárolhatnák addigi lakásukat.

Szavai szerint a 2021-es költségvetés végszavazásánál kiderül, hogy a Fidesz-KDNP

“képes-e, hajlandó-e magyar munkavállalókra, kisvállalkozókra, fiatalokra építeni a magyar jövőt, vagy folytatódik a gyarmati státusz, folytatódik az, hogy Magyarországot kiszolgáltatják multicégeknek, bankoknak, miközben az óriásplakátokra kiírják és össze-vissza hazudják ennek ellenkezőjét”.

(alfahir.hu)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Meghosszabbították az előválasztás első fordulóját

Miután az előválasztás indulását követően külső támadás érte az előválasztás háttérrendszerét, az Országos Előválasztási Bizottság …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés