Hirdetés
Home / Megyei hírek / Menesztenék a szárnyvonalakat ellehetetlenítő államtitkárt

Menesztenék a szárnyvonalakat ellehetetlenítő államtitkárt

Hirdetés

Egyre nő a nyomás a vasúti szárnyvonalakon június 6-án életbe léptetett járványügyi menetrend miatt a MÁV-on valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumon. Már több, mint negyven önkormányzat követeli ugyanis, hogy állítsák vissza az eredeti közlekedést az érintett szakaszokon – derül ki a Közlekedő Tömeg Egyesület összeállításából.

Mint arról többször írtunk, a Máv 34 vasúti szárnyvonalon, összesen 1342 kilométeren vezette be az ideiglenes járványügyi menetrendet, mely az érintett szakaszokon tulajdonképpen lenullázta a vonatközlekedést. Tizenkét vonalon mindössze egyetlen járat maradt meg, míg huszonkét szakaszon egy, vagy néhány vonatpár mellett vonatpótló buszok szállítják az utasokat – több esetben az üresen az állomásokra érkező szerelvényekkel párhuzamosan. Az érintett települések polgármesterei – köztük sokan kormánypártiak – felülvizsgálatot szorgalmaznak: született már tiltakozó levél, részletes, szakmailag kidolgozott alternatív menetrend,

a szentesi önkormányzat pedig lakossági fórummal egybekötött érdekegyeztető tárgyalást szervez,

amelyre meghívták mások mellett Palkovics László minisztert, Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, és Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját.

Utóbbi amúgy a Vasúti Érdekegyeztető Tanács június közepi ülésén elismerte, felül kell vizsgálni a járványügyi menetrendet, míg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy lehetőség van a vasúti járatritkítások korrekciójára. Ezzel együtt az illetékesek nem kapkodnak: a Népszava által megkeresett, tiltakozó településvezetők szerint még egyikükkel sem egyeztettek a felülvizsgálatról. Az ITM és a MÁV pedig rendre kitérő választ ad a menetrend korrekciókkal kapcsolatos kérdéseikre.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint amúgy csak a június 6. előtti menetrend teljes visszaállítása elfogadható, majd ki kell dolgozni egy teljesen új regionális és térségi közlekedési stratégiát. Ráadásul, mivel a civilek szerint a kapkodva, egyeztetések nélkül bevezetett járatritkítás sok tízezer vidéki lakost hozott hátrányos helyzetbe, a döntést jóváhagyó Mosóczi László helyett hozzáértő és hivatása iránt kellő alázattal viseltető államtitkár kinevezésére van szükség.

(nepszava.hu)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Segítségnyújtáshoz vonultak a szentesi tűzoltók

Szerdán egy szentesi lakáshoz riasztották a szentesi hivatásos egységet. Egy személy rosszul lett és önerejéből …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés