Hirdetés
Home / Kékfény / Első fokon csak felfüggesztettet kapott a Csongrádi Járásbíróságon a kutyáját az autója mögé kötő nő

Első fokon csak felfüggesztettet kapott a Csongrádi Járásbíróságon a kutyáját az autója mögé kötő nő

Hirdetés

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte,

a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán. Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel

a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Árokba hajtott egy lószállító Csongrád és Gátér között

Hétfőn délelőtt árokba hajtott egy lószállítót húzó személyautó a 451-es főút 15-ös kilométere közelében, Csongrád …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés