Hirdetés
Home / Legfrissebb / Lemondott a tankerületi igazgató

Lemondott a tankerületi igazgató

Hirdetés

Június 15-i hatállyal lemondott Balázs József, a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője. Balázs Józsefnek az elmúlt hónapokban több ügye is volt, kezdve a szentesi gimnázium felvételijének utólagos módosításától a vasalódeszkás tornatanár letiltásáig.

Májusban írtunk arról, hogy  a botrányos felvételik miatt a szülők már személyesen követeltek magyarázatot arra a tankerület vezetőjétől, hogy a már márciusban kihirdetett felvételi eredmények ellenére miért nem veszik fel mégsem gyerekeiket a kiválasztott gimnáziumokba: ez három középiskolát érintett, a makóit, a csongrádit és a szentesit.

Ezután jött júniusban annak a makói tornatanárnak az esete, aki azért, hogy a távoktatást kicsit színesebbé tegye, egy vasalódeszkás videóval próbálta megtanítani az úszás alapjait a gyerekeknek. A Klebelsberg Központ nyilatkozata alapján emiatt azonban egy szülő bejelentést tett, a tankerület vezetője pedig végül eltiltotta a tanárt az oktatástól. Emellett a tankerület  megalázó feladatokat is kitalált a testnevelőnek, akinek mindennap el kell készítenie csoportjainak az aznapi gyakorlatokat pontos utasítással és elküldenie a tankerületi vezetőnek. A diákoknak nem, őket ugyanis nem taníthatja.

A Hvg értesülései szerint az ügyben az ombudsman is eljárást indított, de emellett indult petíció is, illetve például egy pécsi lelkész is kiállt a testnevelő mellett egy vasalódeszka-oltár képével.

A tankerülethez a következő intézmények tartoznak a térségben:

  • Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rózsa Ferenc Tagintézménye
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája
  • Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola Bokrosi Általános Iskolája
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola Galli János Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola Piroskavárosi Általános Iskolája
  • Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Csongrádi Tagintézménye
  • Szentesi Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagintézménye
  • Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Csongrád és Térsége Általános Iskola László Gyula Általános Iskolája
  • Mindszenti Általános Iskola
  • Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézménye
  • Nagymágocsi Hunyadi János Általános Iskola
  • Szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Horváth Mihály Gimnázium
  • Szentesi Koszta József Általános Iskola
  • Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola
  • Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola
  • Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola
  • Terney Béla Kollégium
  • Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Árokba hajtott egy lószállító Csongrád és Gátér között

Hétfőn délelőtt árokba hajtott egy lószállítót húzó személyautó a 451-es főút 15-ös kilométere közelében, Csongrád …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés