Hirdetés
Home / Országos / Akár 300 milliárd forinttal is kevesebb bevétele lehet az önkormányzatoknak

Akár 300 milliárd forinttal is kevesebb bevétele lehet az önkormányzatoknak

Hirdetés

A járványra való hivatkozás lett a burkolt megszorítás a kormánynál. A települések helyi adóbevételei csökkentek a járvány miatt, továbbá azzal, hogy gépjárműadóból származó bevételeket teljes egészében elvette a kormányzat, akár 300 milliárd forintos kiesést is okozhat az önkormányzatok számára.

Népszava rámutat, hogy a Pénzügyminisztérium, a KSH és az egyetem kutatásai alapján készített elemzésében azt is hangsúlyozza, hogy a 3200 hazai önkormányzatnak alig kétharmada tud élni az adóztatás jogával, s az összes helyi adóbevétel 60 százaléka a fővároshoz, a megyeszékhelyekhez és megyei jogú városokhoz kerül.

Pitti Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem kutató professzora a lapnak úgy fogalmazott, hogy a települések helyi adóbevételei (az iparűzési és az idegenforgalmi adó, a gépjárműadó eddig helyben maradó része, az építmény- és telekadó, kommunális adó és egyéb települési adó) idén 260 milliárd forinttal, a díjbevételek (parkolási, területhasználati, reklámfelület használati díjak) pedig 40 milliárddal csökkennek a tervezetthez képest, így az év végéig várt több mint ezer milliárd forint helyett mindössze 770 milliárd forint folyhat be az önkormányzatok számlájára.

A szakértő szerint a városok és falvak tartozásállománya tavaly megint a 2012-2013-as állami adósságkonszolidáció előtti szintre jutott,

s a kormány nem fékezi, hanem gerjeszti a további eladósodást – ezt mutatja a most megnyíló 200 milliárdos hitelkeret is.

Pitti Zoltán szerint közel vagyunk egy újabb adósságrendezéshez, de ez várhatóan további vagyonvesztéssel jár majd a településeken. Ezáltal az államivá tett vagyon pedig utat nyit a privatizációnak, aminek előszelét már láthatjuk a hulladékgazdálkodásban. A szakértő hozzátette:

a kormány az önkormányzatok hátán akar egyensúlyban maradni a válságban és utána is.

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Meghosszabbították az előválasztás első fordulóját

Miután az előválasztás indulását követően külső támadás érte az előválasztás háttérrendszerét, az Országos Előválasztási Bizottság …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés