Hirdetés
Home / Legfrissebb / A Klik utasítására több diák is bukja a sikeresnek hitt felvételijét Szentesen

A Klik utasítására több diák is bukja a sikeresnek hitt felvételijét Szentesen

Hirdetés

A borítékok már szerdán megcímezve álltak az egyik szentesi gimnázium titkárságának asztalán, legkésőbb április 30-ig ugyanis postára kell adni azokat az értesítőket is, melyekből a diákok megtudhatják, mégsem vették fel őket a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumba.

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője ugyanis több – a központ alá tartozó – intézmény igazgatóját is arra utasította, vágják vissza a létszámot, így azok a diákok, akik a már kihirdetett felvételi eredmények alapján azt hitték, biztos a helyük szeptemberben, jövő hét elején szembesülhetnek a döntéssel.

Ez olyan, mintha a diáknak június 15-én mondanám azt, hogy kettes helyett mégis inkább megbuktatom

− nyilatkozta az Indexnek Békési Eszter, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai-média tagozatának vezetője. Az országos hírnevű tagozaton a március 12-én kihirdetett eredmények alapján összesen 28 gyerek tanulhatott volna szeptembertől, a döntés miatt

11 diákot viszont arról értesítenek majd, hogy mégsem járhat ide és csak 17 diákkal indul el az osztály szeptemberben.

Békési méltatlannak tartja, hogy ezt csak így meg lehet csinálni a szülőkkel és a gyerekekkel. Azt sem érti, tagozatvezetőként miért nem tudott arról, hogy a diákoknak a felvételin minimum 60 százalékot kell teljesíteniük a sikeres felvételihez, és ezt miért csak április végén, bőven a felvételik után közölték vele. Ha ugyanis mindezt már az év elején tudják, tudatosítják a szülőkben és a gyerekekben is, hogy ez egy kemény felvételi, mondja.

A gimnáziumban nem indul el az egyetlen hat évfolyamos osztály sem, ide 23 gyerek jelentkezett, ők szeptembertől valószínűleg az általános iskolában tanulnak tovább.

Az Index úgy tudja, a következő tanévben a tervezett öt osztály helyett itt csak három indulhat el.

Hasonló a helyzet a Makói József Attila Gimnáziumban és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban is.

Az Index telefonon kereste a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetőjét, de Balázs Józsefet nem érték el. Kérdéseiket elküldték a Klebelsberg Központnak is, ha válaszolnak, közöljük.

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Új csuklós és szóló autóbuszok álltak forgalomba Szentesen is

Tovább fiatalodik Csongrád-Csanád megye járműállománya. Az elmúlt hetekben 7 darab MAN Lion’s City GL A23 …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés