Hirdetés
Home / Kékfény / Megalázóan alacsony év végi juttatást kaptak a mentők: egyikük dühében vissza is utalta az összeget

Megalázóan alacsony év végi juttatást kaptak a mentők: egyikük dühében vissza is utalta az összeget

Hirdetés

A kollektív szerződésben rögzített egyszeri 37240 forint helyett mindössze pár ezer forinttal szúrták ki sokak szemét a mentőszolgálatnál – áll a Népszava beszámolójában.

A lap úgy tudja:

egyikük, mikor meglátta, hogy mindössze 4500 forintot kapott, dühében visszautalta az összeget.

Az utalásokkal egyébként azért volt gond, mert a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta a 2016. év végén megkötött kollektív szerződést, melyet a Kúria december 11-én hatályon kívül helyezett. Ezzel viszont a megállapodásban foglalt, fix összegben meghatározott több juttatás – így a munkaruha-mosatás, a cipőhasználat és bankszámla költségének térítése – is oda lett.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója azonban úgy döntött, így is kifizetik az összeget, de nem költségtérítésként, hanem munkabérként,

így viszont sokkal többet von el belőle az állam.

A Népszava szerint volt olyan egészségügyi dolgozó, akinek csak 2-3 ezer forintot utaltak, de olyanok is akadtak, akik a várt összeg felét vagy háromnegyedét kapták meg.

Az Országos Mentőszolgálat úgy nyilatkozott a lapnak, hogy igyekezni fognak kompenzálni az elmaradt összegeket, és továbbra is mindent megtesznek azért, hogy bajtársaikat ne érje veszteség a MOMSZ lépése miatt.

Illetve azt is jelezték, hogy a Kúria ítélete után is érvényes egy korábbi kollektív szerződés, de az abban foglalt juttatások az eddigieknél alacsonyabbak. Az OMSZ ugyanakkor ígérte, hogy saját költségvetésének terhére az elkövetkező hónapokban is biztosítja majd a most érvénytelenné vált kollektív szerződésben rögzített járandóságokat.

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Árokba hajtott egy lószállító Csongrád és Gátér között

Hétfőn délelőtt árokba hajtott egy lószállítót húzó személyautó a 451-es főút 15-ös kilométere közelében, Csongrád …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés