Hirdetés
Home / Legfrissebb / Megoldás a Kertvárosi tízemeletes mellett csúfoskodó hulladékgyűjtők ügyében

Megoldás a Kertvárosi tízemeletes mellett csúfoskodó hulladékgyűjtők ügyében

Hirdetés

A Jövőnk Szentes Egyesület önkormányzati képviselő-jelöltje, Füsti-Molnár István és a jelenleg is képviselőként dolgozó Kiss Csaba ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy megvizsgálják az egyébként már évek óta húzódó, mindenki számára csak bosszúságot okozó szemetes konténerek ügyét.

Közölték: felkeresték az illetékeseket és soron kívül elvitette az összes hulladékot, melynek jelentős hányada a konténerek mellett a földön hevert. Ezt követően felvették a kapcsolatot a tízemeletes közös képviselőjével, és ismertették megoldási javaslataikat, illetve kérték, hogy az elhangzott négy javaslat közül, maguk az ott lakók dönthessenek szavazás útján, és a többség akarata érvényesüljön.

Ezek a következők:

  • Ha már van a konténerek körül vasrács, akkor az legyen zárható, és minden érintett háztartás kapjon hozzá kulcsot.
  • Az épületen belül is ellehet helyezni a konténereket, az egykori szemétledobó helyiségekben. Ebben az esetben kell egy személy, aki az hulladékürítési napokon kihelyezi, majd visszatolja a konténereket, illetve tisztán tartja a helyiséget.
  • Meg kell emelni a hulladékgyűjtő konténerek számát, ha a jelenlegi kettő kevésnek bizonyul.
  • A heti kétszeri elszállítást gyakoribbá kell tenni, amennyiben ezt a szolgáltató tudja vállalni.

A közös képviselő hamarosan keresni fogja az ott lakókat.

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

A Jobbik a választókra bízza, melyik miniszterelnök-jelöltet támogatják

Összeült a Jobbik elnöksége, hogy megvitassák, kit támogatnak az előválasztás második fordulójában – írta saját …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés