Hirdetés
Home / Kékfény / Átszerelték a rendszámot és úgy közlekedtek

Átszerelték a rendszámot és úgy közlekedtek

Hirdetés

A Szentesi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy helybeli nővel és férfival szemben, akik egy forgalomból kivont jármű rendszámát szerelték fel egy másik személyautóra, és így közlekedtek azzal.

A megalapozott gyanú szerint a 30 éves férfi 2019. év elején édesanyja Opeljára – mivel annak műszaki engedélye lejárt és a hatósági jelzéseit le kellett adnia – egy forgalomból kivont gépkocsi rendszámtábláit szerelte fel. Ezt követően a gyanúsított és 22 éves élettársa többször is használták a járművet a közúti forgalomban.

A járőrök 2019. június 10-én este Szentes külterületén állították meg őket, majd az ellenőrzés során megállapították, hogy a jármű hamis hatósági jelzéssel közlekedett. A pár ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.

A Szentesi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.

(Police.hu)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Fának ütközött egy autó Szentesen

A Honvéd utca és a Kiss Zsigmond utca kereszteződésében történt az eset pénteken kora reggel. …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés