Hirdetés
Home / Kékfény / Pénzt kért kölcsön az ismerősétől, utána még visszament lopni

Pénzt kért kölcsön az ismerősétől, utána még visszament lopni

Hirdetés

A Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki feltörte ismerőse autóját a városban.

A megalapozott gyanú szerint a 46 éves elkövető 2019. június 20-án délután kereste fel a csongrádi ismerősét, akitől kölcsön szertett volna kérni. A sértett százezer forintot adott át neki, amit a házuk előtt parkoló autóból vett ki. Ezután a tömörkényi gyanúsított hazautazott. Éjjel azonban kocsiba ült, visszament a csongrádi ingatlanhoz és feltörte az ott parkoló gépjárművet. Kivette abból ismerőse maradék készpénzét, valamint egy mélysugárzó hangszórót erősítővel, majd távozott. A sértett másnap vette észre a feltört járművet, ezt követően bejelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, aki kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

(police.hu)

About 6600

Hirdetés

Ez is érdekelheti

Árokba hajtott egy lószállító Csongrád és Gátér között

Hétfőn délelőtt árokba hajtott egy lószállítót húzó személyautó a 451-es főút 15-ös kilométere közelében, Csongrád …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés